Én egy 20 éves lány vagyok. Körülbelül 3 éve küzdök depresszióval…Azzal a fajtával, amit elsősorban nem az életkörülmények okoznak, hanem azzal, amely belülről jön és nem tudsz ellene tenni..
Vicces és egyben bosszantó látni, hogy emberek, akiknek szerintem sokkal rosszabb életük van, nevetnek és boldogok.
Nem vagyunk gazdagok,viszont egészséges vagyok, van egy szerető családom, vannak barátaim és egyetemre járok. Teljesen elégedettnek kéne lennem, de nem vagyok. Zavar, hogy nincs mindig mindenre pénzünk, és hogy nehezen találok párt, de ettől még nem kéne úgy éreznem magam, ahogy a napjaim 90 %-ban érzem magam. Egyszerűen nem szeretek élni. Nem szeretek folyamatosan suliba járni, nem szeretnék ennyit tanulni, nem érzem úgy, hogy lenne értelme annak, amit hétről-hétre kell csinálnom..már nem lelem örömöm szinte semmiben. Van, hogy egy teljesen átlagos vasárnap van, csak otthon vagyok, nincs semmi rossz, de én nem érzem jól magam.
Régen nem voltak pánikrohamaim, nemrég azonban egyre több..Hirtelen sírni kezdek, úgy érzem, hogy egyszerűen semminek nincs értelme és soha nem is lesz..úgy érzem, hogy mindjárt felrobbanok és nem akarom ezt többé csinálni… Nem tudom pontosan megállapítani, de szerintem a mániás depresszió egy enyhébb formájától szenvedek, ugyanis ha nem vagyok szomorú, akkor teljesen megmagyarázhatatlan okból olyan, mintha valami drog hatása alatt lennék, és a fellegekben járok, pedig semmi sem változik körülöttem. De az ilyen napok száma sajnos elenyésző.. Aki nem depressziós, nem tudja megérteni, hogy így élni egyszerűen lehetetlen, márpedig változtatni sem igazán lehet/tudok rajta. Már többször gondoltam az öngyilkosságra, egészen komolyan azt hiszem egyszer-kétszer. Legbelül azonban talán reménykedek, hogy lesz ez még jobb is. De nem úgy tűnik. Egyenlőre nem tudom elképzelni, hogy valaha is képes leszek a “folyamatos” boldogságra.
Az én történetem
2012 november 13. | Szerző: Frollie
Én egy 20 éves lány vagyok. Körülbelül 3 éve küzdök depresszióval…Azzal a fajtával, amit elsősorban nem az életkörülmények okoznak, hanem azzal, amely belülről jön és nem tudsz ellene tenni..
Vicces és egyben bosszantó látni, hogy emberek, akiknek szerintem sokkal rosszabb életük van, nevetnek és boldogok.
Nem vagyunk gazdagok,viszont egészséges vagyok, van egy szerető családom, vannak barátaim és egyetemre járok. Teljesen elégedettnek kéne lennem, de nem vagyok. Zavar, hogy nincs mindig mindenre pénzünk, és hogy nehezen találok párt, de ettől még nem kéne úgy éreznem magam, ahogy a napjaim 90 %-ban érzem magam. Egyszerűen nem szeretek élni. Nem szeretek folyamatosan suliba járni, nem szeretnék ennyit tanulni, nem érzem úgy, hogy lenne értelme annak, amit hétről-hétre kell csinálnom..már nem lelem örömöm szinte semmiben. Van, hogy egy teljesen átlagos vasárnap van, csak otthon vagyok, nincs semmi rossz, de én nem érzem jól magam.
Régen nem voltak pánikrohamaim, nemrég azonban egyre több..Hirtelen sírni kezdek, úgy érzem, hogy egyszerűen semminek nincs értelme és soha nem is lesz..úgy érzem, hogy mindjárt felrobbanok és nem akarom ezt többé csinálni… Nem tudom pontosan megállapítani, de szerintem a mániás depresszió egy enyhébb formájától szenvedek, ugyanis ha nem vagyok szomorú, akkor teljesen megmagyarázhatatlan okból olyan, mintha valami drog hatása alatt lennék, és a fellegekben járok, pedig semmi sem változik körülöttem. De az ilyen napok száma sajnos elenyésző.. Aki nem depressziós, nem tudja megérteni, hogy így élni egyszerűen lehetetlen, márpedig változtatni sem igazán lehet/tudok rajta. Már többször gondoltam az öngyilkosságra, egészen komolyan azt hiszem egyszer-kétszer. Legbelül azonban talán reménykedek, hogy lesz ez még jobb is. De nem úgy tűnik. Egyenlőre nem tudom elképzelni, hogy valaha is képes leszek a “folyamatos” boldogságra.
Oldal ajánlása emailben
X